| Náncsi Néni Vendéglője |
 Náncsi Néni Vendéglője
II. Ördögárok utca 80
397-2742
nyitvatartás: H-P: 12-23, Szo-V: 9-23.
A klasszikus bécsi (grinzingi) Heurigen-eknek (kerthelységes étterem) Budapesten is sok hangulatos követője van. Az egyik legrégibb, leghíresebb, és leghangulatosabb ezek közül a "Náncsi Néni", mely Máriaremete központjában egy kellemes 10 perces autókázással érhető el a városból. Bár nyáron az igazi gesztenyefa-árnyas kertjével (gyerekeknek játszótér!), télen is ajánlatos, hiszen belső berendezése is a nagymama spejzában való dézsmálás-feelinget adja a kockás terítőkkel, befőttesüvegekkel, melyben (igazi) lekvárok, és csábos kovászos uborkák feszítenek. Óriás túrógombócuk pedig igazi hungarikum.
kk
Egy kellemes kora-nyári estén látogattuk meg már sokadszorra Náncsi Néni konyháját. Igaz legutóbbi vizitünk óta elég sok idő eltelt, és azok is inkább lélektelen üzleti vacsorák voltak, nem családi üldögélések, most mégis kíváncsiak voltunk, hogy a hagyományőrzés mennyire erőssége eme hangulatos egységnek.
Parkolni még most is nehezen lehet, érdemes egy környező kis utcában hagyni az autót (ha azzal érkezünk, taxival a Moszkva térről kb. 2500Ft, busszal a hűvösvölgyi végállomástól lehet idejönni), degeszre tömött hassal ugyanis jót fog tenni az a kis séta majd a végén. A levegő minősége is sugallja kissé, hogy nem a városban vagyunk, bár ezen sokat ront a BKV busz rendszeres pöfékelése.
Az épűlet maga, hagyományos "fachwerk"-szerű gerendás építésű L-alakú kis földszintes parasztház, melynek udvarába direkt is be lehet menni a "Kerthelység" feliratú tábla alatt.
Apropó feliratok. A hely egyik különlegessége, hogy vendégeit szellemes feliratokkal szórakoztatja az étterem különböző pontjain.
Kedves hagyomány ez, mely kicsit a boldog békeidők vurstli-hangulatát is belopja a kockás terítők közé.
Mi is a kerthelységet céloztuk meg.
Az első benyomás:
Első értetlen döbbenetünk az asztal kiválasztásánál érkezett: egy (sajnos) alapvetően gazdag németekre és pénzes budaiakra bazírozó étterem igazán megengedhetné magának, hogy ne olcsó és közönséges fehér "flair" bútorokkal rendezze be magát. (Egyszer mintha már egy pillantásra láttam volna a kocsiból, de később azt hittem ez egy rossz álom volt.)
Ennél a berendezésnél még a hasonló hangulatú Avar Söröző (Hegyalja út) levitézlett hatvanas évekbeli kecskelábú székei és asztalai is hangulatosabbak és korhűbbek, mint ez az otromba, "t-gazdaságos", fröccsöntött kerti (rém)álom.
No de tegyük túl magunkat ezen, és válasszunk egy asztalt az egyik gesztenyefa hűs árnyékában. (Május derekán azért ez még elég hűs!)
A pincérek szusszanásnyi időt sem hagyva azonnal asztalunknál teremnek és kedvesen felveszik az italrendelést. (Ásványvizemet időközben sörre cserélem melyet azonnal, és készséggel orvosolnak = egy pirospont).
A menü:
Megkapjuk a menüt, mely különleges műgonddal készült grafikai mestermunka. Bár az új tipográfia valamennyit elvett a hangulatos ételleírások figyelemfelkeltéséből (régen asszem 1-2 étel volt csak 1 lapon), ezeket most mulatságos, harmincas évekbeli reklámok helyettesítik. Minden szép, egyedül a lapok jobb oldala nem stimmel valahogy. Az 1-es szám helyett mindenhol 3-mas van. Sajnos ez okozza második döbbenetünket. A hely pozicionálása. Egyik legfontosabb gasztro-kultúrtörténeti állomásunk sajnos erősen a vastagabb pénztárcájú turisták felé tolódott el. A harcsapaprikás túrós csuszával közel 3 ezer forint. Megértjük. A gulyásleves közel 1500Ft. Elfogadjuk. A homár (ez hogy kerül ide?) 7-24 ezer forint. Oké. Akinek inge, egye. De hogy a két rántott pulykaszelet sültkrumplival miért közel 2 ezer forint, ez már nem esik le. Lehet, hogy a hely anno inkább az erre kiránduló családok kedvéért épült? Ezt talán ma is aktuális lenne végiggondolni.
Mi igyekszünk a középkategóriából választani.
A leves:
A házi húslevessel (gazdagon) kezdünk (a neve sajnos nem biztos hogy ez, de valami nagyon hasonló). Igen! Mikor meghozzák a levest, kezd visszatérni belénk az élet. Csillog a szemünk az aranysárga lében úszkáló tényleg gazdag kínálattól, csirke és marhahús, fürjtojás, sok tészta, mindez aránylag testes kiszerelésben. Az lé íze erős, hús ízletes, az egész nagyon kiegyensúlyozott, jól eltalált választásnak tűnik.
(Kis affér: a leves kanalazgatása közben egy "nagyon szimpatikus" fiatal német turista, ki úgy érezte nálunk a "balkánon" mindent szabad, majdnem belelökte Juditot a levesbe, és nagyon bocsánatot sem kért...)
Közben megszólalt a harmonika, és az egyre gyorsabban lehűlő levegő ellenére szívünk egyre több melegséggel kezdett eltelni. Ó te húszas évek, a Tabán és Buda kisvendéglőivel, az 1,80 pengős számlaösszeggel, a pincér és vendéglősdinasztiákkal hol vagytok már?
A harmonika futamai és a kitűnő leves íz-harmóniája ilyen apró merengéseket is megengedett nekünk.
A főétel:
Éppen befejeztük a levest, letettük a kanalat, hogy a főételre testben és lélekben is elkezdjünk előkészülni, de erre sajnos már nem volt idő. A levesestányér elvételének pillanatában asztalunkra került a főételünk is. Elfogadom, hogy nem lehet megkérdezni mindenkitől, hogy óhajtja-e hogy felszolgálják a második fogást, de ez a tempó sajnos sokat elvesz az étkezés élvezetéből is. E mellett sajnos tudok szó nélkül elmenni.
Szerencsére az elém helyezett tepsis csülöktál és házi savanyúság ismét feledtette a rossz élményt. A lapos lábasban tálalt finomság ismét magas minőségről tanúskodott. A főtt-sült, alig cupákos csülök mellé paprikás tejfellel borított rakott krumpli dukált, melyhez a zöldparadicsomba töltött erős savanyú káposzta és a reája gurított sörkortyok igaz testvériségbe kovácsolódtak a bajor ihletésű magyar konyha, és falánkságom oltárán. :)
Judit sajnos rosszul választott. A Csiki-pulyka a hangzatos cékla szósszal sajnos nem volt más, mint két szelet rántott hús odacsesz...tt sültkrumplival és majonézes céklával. Sem ízre, sem tálalásra fényévekre nem volt a csülöktől.
Értetlenül és szomorúan néztünk egymásra, mert egy étlapon és egy éttermen belül ilyen végletek ritkán adódnak. És még egy szomorúság, ha már a tálalásnál tartunk: nem hiszem, hogy egy századeleji hangulatra pozícionált helynek feltétlenül a legolcsóbb és legízléstelenebb (ismét t-gazdaságos) tányérokba kéne tálalni az általában (a fenti pulykától eltekintve) mégis inkább nagy műgonddal elkészített finomságait. Akár kioktatás, akár nem, de a magyar vendéglátásnak is el kéne sajátítani egyszer azt a tökéletes összhangra törekvést, mely máshol (nemcsak nyugatra) teljesen magától értetődő.
A Desszert:
Szerencsére a desszert felkínálásával már nem siettek annyira, igy kellemesen belefüstölhettem a csendes külbudai alkonyba. Ekkor már a lámpások is kinyúltak, melyek eklektikájuk ellenére nagyon kellemes atmoszférát adtak az udvarnak. (Harmonikaszó, gesztenyefák...)
Én - annak ellenére, hogy a közel és távoli múltban sok idevonatkozó csalódás is ért - a híres-neves náncsinéni-féle óriás túrógombócot választottam, Judit pedig szintén egy állítólagos helyi különlegességet, a madártejet tesztelte. A választás után ez is gyorsan megérkezett (itt ez már nem volt akkora baj, mert kicsit hűvösre fordult közben) és itt már teljes gasztronómiai fényében ragyogott a Náncsi.
A madártej tökéletes volt, mely a desszerteknél leginkább abban szokott megnyilvánulni, hogy Judit csak módjával kínálgat belőle. A vajsárga vaníliaszószon két hatalmas tojásfehérje-felhő, néhány karamell szexepillel igazán csábos befejezése volt a vacsorának.
Az itteni túrógombóc pedig valóban kiérdemli a messze földön emlegetett nevét. Bár én állítottam, hogy kicsit túl grízes, "de le lettem hurrogva". És valóban, a gigantikus tejfelmennyiség alatt remegő, egy darab óriási gombóc könnyű volt, nem túl édes, talán már kicsit sós is, de ezt az általam rádöntött porcukor-süveg kellemesen ellensúlyozta. A csülök után túl nagy is volt a teljes bekebelezéshez, de kellemes és hatásos happy-endként ellensúlyozta az est kisebb elcsúszásait.
A végén az 1 levesért, az említett két főételért és két desszertért (+1 ásványvíz+1 sör) borravalóval együtt 8.500.- Ft-ot fizettünk, mely azért árban kissé felette van a tapasztaltaknak, de abban a bizakodó reményben álltunk fel az asztaltól, hogy az a némi apróság (berendezés, tálalás, tempó, über-árak) talán még orvosolható lesz a jövőben, hogy a hely a budai hegyeknek valóban gasztro-gyöngyszeme lehessen.
teszt és fotók: kk, 2005.05.15.
További képek:
|
|