| Chez Nicolas Vendéglő |
Chez Nicolas Vendéglő
2000 Szentendre, Kígyó u. 10.
26/311-288
nyitvatartás: Minden nap: 12-22 email: cheznikolas@freemail.hu
Szentendrén, az óváros szívében egy kis sikátorban található ez az étterem, melynek fő ékessége 2 db terasza. Egyik az étterem mögött egy csendes macskaköves utcára nyílik két asztallal, a másik pirinyó balkon viszont a háztetők szintjén van, és az asztaltól egészen a Dunáig ellátni. Ezek a tények sarkalltak arra bennünket, hogy gyorstesztnek vessük alá.
kk
Szentendrén a macskaköveken és a szűk utcákon botorkálva megannyi vendéglátóhely közül választhat az éhező sétáló. Ezek közül több híres, néhány inkább hírhedt, az azonban egységesen jellemző, hogy az itt virágzó üzletágat, a turizmust igyekeznek kiszolgálni. És ez nem is baj persze, de az sem, ha ezen éttermek, melyek tulajdonképpeni országimázsunkat meghatározzák, nem riasztják el a turistát a Kárpát-medence környékéről, továbbá az sem, ha emellett hazánkfiai sem érzik kényelmetlenül magukat bennük. Mi is véletlenül botlottunk ebbe az étterembe, és úgy döntöttünk, ez lesz az első Budapesten kívüli étterem, melyet a naprolnapra.hu olvasói számára egy gyorsteszttel illetünk.
Az első benyomás:
Egy keskeny macskaköves, lejtős sikátorból nyílik a bejárat, (ha felülről érkezünk a feliratokra, valamint a kicsiny hátsó teraszra lehetünk figyelmesek) melyen át belépve azonnal megcsap minket a finom konyhaszag, mely az étterem belső részét csaknem teljesen átjárja. Ez valószínűleg abból következik, hogy a viszonylag kis légtérben kellett egyszerre elhelyezni a konyhát, az éttermet, a teraszt és mindent. Sebaj, mi sem az étterem belsejére vagyunk kíváncsiak, mely tulajdonképpen egy szűkös, plüsshuzatos, kevésbé ízléses, de családias étteremnek mondható, hanem a nagyon előzékeny pincérfiú által ajánlott belső teraszra, mely állítólag "sokkal szebb"!
Igaza is volt, hiszen a pöttöm teraszon a napernyő alatt 20 fő tud kényelmesen étkezni, miközben egyik oldalon a szentendrei tetőket, a másikon pedig a tetők felett a Dunát csodálhatja meg a betérő. Ha asztalt foglalunk, mindenképp a teraszkijárattól balra lévőt foglaljuk le, az a leghangulatosabb (ld. a képen).
Mi egy kis kétszemélyesnél kaptunk helyet, - mit hoz a sors- ismét egy kedélyes német turistabrigád mellett. Ők ugyan nem estek ránk, mint az a másik a Náncsi néniben hanem csak állandó cigarettafüsttel szórakoztatták kedves feleségemet, aki utálja azt. Az előzékeny pincérek nemsokára fel is tűntek.
Az étlap:
Ízléses bőrkötésű, merített papíros étlapot kaptunk, melyen nem túl sok étel (ez mint tudjuk, jó jel!), viszont azok minden nagyobb világnyelven szerepeltek. Hideg-meleg előételek, vega, szárnyasok, röfi és marha, valamint sokféle hal és néhány desszert végiglapozgatása után elhatároztuk, hogy egyszer egy részletesebb tesztnek is alávetjük. Az árak sem repültek el nagyon, 1000 és 2500-3000Ft között már bélszínt is lehet választani. Sok időnk nem lévén most csak a dunai vendéglők "lakmuszpapírját", egy halászlevet rendeltem, Judit meg egy gyors fagyikelyhet és egy capuccinót. A kiszolgálás nagyon kedves volt, és attól eltekintve, hogy másmilyen fagyikelyhet és másmilyen ásványvizet kaptunk, pontos és gyors is. Az ételre várva gyönyörködtünk a valóban szép kilátásban, jót mulattunk a mellettünk ülő kis család gyerekeinek sztorijain és elgondolkodtunk azon, hogy a német turisták miért dohányoznak evés közben is. A halászlé és a fagyi ekkor szélsebesen megérkezett.
Az étel:
Ismét sikerült jól választanom! A halászlé (bár eléggé „fogyis” adag volt) dús volt és ízletes. A kis csészében két nagyobbacska darab (kicsit szálkás) ízletes halszelet úszkált. A lé színe és ereje a már-már ideálisat súrolta. A két paprikaszelet a várakozásom ellenére nem volt túl erős, a melléje kínált kenyér viszont egy picit már megszikkadt a sok várakozásban. A tálalás (bár mint említettem rusztikusabb és nagyobb adag is lehetett volna) ízléses volt, a leves se túl forró, se túl hideg nem volt. "A fagyi és a kávé nem volt nagy szám" - kaptam az asztal túlfeléről az infót, így gyorsan fizettünk is (a halászlé+fagyikehely+víz+capuccino 2250Ft-ot kóstált.)
Szép nyári napokon és meleg nyári estéken, egy romantikus vacsorára melegen ajánljuk a helyet, melyen ha többet eszünk, majd bővített teszttel is szolgálunk!
teszt és képek: kk, 2005.05.16.
További képek:
(Dühödt macska)
|
|