Serpenyős Vendéglő
Serpenyős Vendéglő
II. Szépvölgyi út 62/B
335-5361
nyitvatartás: 12-24
web: www.reziserpenyos.hu

„Ha végre itt a nyár és meleg az idő…”, kiülős helyre KELL menni! Szerencsére ebben nincs hiány, sőt egyre nő az akár talpalatnyi helyen létesített teraszok, kertek, no meg padok, székek segítségével létrehozott, a kiülés semmihez sem hasonlítható érzésének élvezetét kínáló helyek száma.
A Serpenyős nem új, viszont különösen kellemes fákkal borított, árnyas lugasban található klasszikus kiülős. Az étlapon azt írják, nem érdemes otthon főznünk, elvitelre is rendelhetünk. Azt is írják, több alapanyag ökológiailag ellenőrzött gazdaságból származik. Divatos a bio dolog. Na de az igazán figyelemreméltó és örvendetes, hogy nem használnak ételízesítőket, ízfokozókat, sőt leves- és mártásporokat, emulgeáló szereket és ételfestékeket sem. Az is kiderül, hogy a konyhafőnök egyben a vendéglő tulajdonosa is. Ennyi jó hír után ideje az ételekkel is közelebbről megismerkedni, reménykeltő, hogy ezek nevei inkább a hagyományos irányt ígérik, mint a szintén divatos franciás, sőt fúziós és egyéb elegáns névvel illetett nagy tányéron apró csodakaja. Erős kezdésként szalonnában sült kecskesajtot próbáltunk fokhagymás pirított házi kenyéren tálalva málnaecetes kevert salátával kísérve. A málnaecet kevéssé volt érezhető, ám a sajtbatyu ötlete az otthoni grillezéshez is átszívható. A húsvétról maradt báránynapok ajánlataiból a tavaszi báránylevest és vasárnap lévén a rántott báránybordát néztük meg tejszínes burgonyapürével és ubisalival. A különlegesen hangzó és annak is bizonyuló vajban sült báránymáj mandulával, mazsolával és burgonyapürével érkezett. A könnyű irányzatot harcsa halászlé és a hegyaljának keresztelt vegyes, csirkével gazdagított saláta képviselte. A Daubner cukrászda közelségében nehéz az édességek helyzete, a mákos guba és a karamellizált őszibarackkal töltött, fagyival házasított palacsinta azonban kísértőnek tűnt, nem beszélve a mákparféról mandulás meggyszósszal leöntve, de ellenálltunk. Egészen a már említett híres intézményig, mert ugye „ha végre itt…”, a tölcséres fagyi is gyorsan kötelező feladvánnyá válik. Viszont tényleg nem érdemes jó időben a konyhában ügyködni, inkább üljünk ki, amikor csak lehet! (lyuly)
(c) naprolnapra.hu - minden jog fenntartva